Elektronikus tanulás

Tisztelt Hallgató!

A Széchenyi István Egyetem interneten keresztül elérhető tanulási lehetőséget kínál az Ön számára. Ezáltal azok a nyugdíjasok is "egyetemi hallgatók" lehetnek, akik nem tudnak részt venni a Nyugdíjas Egyetem előadásain.

Célunk, hogy Ön a hétköznapi életben felhasználható, praktikus ismeretekre tegyen szert korszerű, elektronikus tananyagok segítségével. Ezek a tananyagok egyben ahhoz is hozzásegítik, hogy a számítógép használatát gyakorolja, az internetet mélyebben megismerje, ezáltal lépést tudjon tartani az információs társadalom fejlődésével.

A tananyagok az egyetem elektronikus tanulási rendszerében, a Moodle-ben találhatók meg (az egyetem nappali és levelező hallgatói is ezt használják). A rendszerbe az interneten keresztül tud belépni. Az első tananyag segítségével megismerheti a Moodle használatát, ennek ismeretében tudja majd elkezdeni a többi tananyag feldolgozását.

A második tananyag az elektronikus tanulással (az úgynevezett e-learninggel) ismerteti meg Önt. Bemutatja, melyek az e-learninges tananyagok előnyei, hogyan lehet azokat önállóan feldolgozni. A tananyagok végén önellenőrző kérdések is találhatók, amelyeknek a megoldását a számítógép automatikusan kiértékeli, így Ön azonnal ellenőrizheti tudását.

A harmadik tananyag, a Pénzügyi alapismeretek, a mindennapi életben gyakran hallott pénzügyi fogalmakat (valuta,deviza, középárfolyam, THM, EBKM stb.) mutatja be. Ebből a tárgyból az interneten keresztül (otthonról) vizsgát is lehet tenni.

Tervezzük az interneten elérhető szolgáltatások bemutatását, egyes programok (például szövegszerkesztő, táblázatkezelő) használatának ismertetését, illetve az idősebb kori életmóddal foglalkozó tananyag elkészítését. A témák listája még nem végleges, azok meghatározása során az Ön véleményét is figyelembe fogjuk venni.

A Moodle arra is lehetőséget ad, hogy a rendszer fórumának segítségével, az interneten keresztül kapcsolatot tartson a többi nyugdíjas hallgatóval, megosszák egymással tapasztalataikat, sikereiket.

A tananyagok megtekintéséhez Önnek regisztrálnia kell magát az egyetem elektronikus tanulási rendszerébe, a Moodle-be. A regisztrációhoz szükség van arra, hogy Önnek legyen e-mail címe.

A Moodle-regisztrációhoz és az e-mail cím létrehozásához készítettünk egy-egy leírást, amelyeket a lenti (kék színnel jelzett) hivatkozásokra kattintva megtekinthet. Amennyiben Önnek van e-mail címe, akkor nem kell újat létrehoznia. A leírások olvasása és a leírt lépések végrehajtása úgy oldható meg egyszerűen, hogy a böngészőprogramjában (amelyben most ezt az oldalt nézi) nyit egy új lapot, és azon a lapon hajtja végre a szükséges lépéseket. Közben pedig visszaléphet a leírásra, ha szüksége van az ottani információkra. Ha nem tudja, hogyan kell új lapot nyitni, ide kattintva elolvashatja.

E-mail cím létrehozása.

Regisztráció a Moodle-rendszerben.

Miután elvégezte a regisztrációt, nézze meg az alábbi hivatkozáson található rövid tájékoztatót, amely azt mutatja be, hogyan tudja megtekinteni a tananyagokat a Moodle-ben.

Tananyagok megtekintése a Moodle-rendszerben.

 

Sikeres tanulást kívánunk!