Nem volt alkalmam fiatalkoromban tanulni, csak a nyolc általánost. én Zala megyében születtem 1941-ben. Édesanyám ötéves koromban meghalt, éjjel a karjaim között. Másfél évre rá kerültem állami gondozásba, egyszerre nevelőszülőkhöz. Édesapám horvát nyelvű volt. Az I. világháborúban tönkrementek a lábai és nem tudott felnevelni. Sajnos a kommunizmus időben elfelejtették velem a horvát nyelvet, mivel itt a Rábaközben, Vica-Magyarkeresztúron nem volt aki beszélt volna horvátul. Kislánykoromban sokat kellett dolgoznom. De megerősödtem tőle. Férjhez mentem, lett három szép fiam és van négy gyönyörű unokám. Mind a három Győrben dolgozik. Becsületes emberek lettek. A férjem tizenhárom éve meghalt és már nyolc éve egyedül élek az otthonomban. Azért szeretek a Nyugdíjasegyetemre járni, mert most szeretném bepótolni nagyjából azt a sok tudományt, amit hallgatunk a szakképzett tanároktól, orvosoktól. Nagyon hálás vagyok érte. És sok rokon lélekkel találkozom az egyetemen, a buszon, a városban, akik szívesen elbeszélgetnek velem.

Egyik fiam és egyik unokám is a Széchenyin tanul és én is ide járhatok. Nagyon sokat tanulok a betegségekről, a természettudományról, a fiatalokról, az időskorról, szóval mindenről, amivel nem nagyon volt alkalmam foglalkozni. Még egyszer is nagyon hálásan köszönöm az előadóknak, a szervezőknek, és nem utolsó sorban a sok hallgatónak, akikhez sok ismeret és barátság fűz.