Az idősödő ember csak úgy tudja megőrizni szellemi frissességét, ha tudását folyamatosan bővíti, ehhez elengedhetetlen, hogy minden irányban legyen nyitott, érdeklődő, tudjon lelkesedni, mondhatni legyen kíváncsi. Albert Schweitzer szerint az élet múlásával ráncos lesz az arcunk, de ha kialszik bennünk a lelkesedés, akkor a lelkünk ráncosodik meg. Egy általam tisztelt – ha még élne, 102 éves lenne – idős hölgy bölcs mondása volt: „Mindazt, amit tudok odaadnám azért, amit nem tudok!” Érzékeltetve ezzel, hogy mily végtelen az a tudáshalmaz, melynek csak egy kis szeletkéjét vagyunk képesek megismerni, befogadni. Ezért is éreztem szükségét annak, hogy – időskorú társaimhoz hasonlóan – érdeklődjek a Nyugdíjasegyetem sokrétű ismeretet nyújtó előadásai iránt. De a sok érdekes információn túl a Nyugdíjasegyetem egy igazi zsongó találkozási alkalom is. Itt találkoztam – több mint hatvan év után – egy általános iskolai barátommal, aki a feleségével együtt jár ide és ki nem hagynának egyetlen alkalmat se.

A Nyugdíjasegyetem egyik szervezője a Kisalföld, a regionális napilap. Munkatársai szívesen meghallgatják véleményünket, nem csak az előadásokról, de mindenről, ami időskorú emberek tapasztalata a mindennapokról, az életről. A szervezést végző újságíró hölgy – Rimányi Zita – ismerősként üdvözölt és „kiprovokálta” véleményemet jó néhány kérdésről. Sikerült felébresztenie bennem a szunnyadó kommunikációs hajlamot, ami jó értelembe vett exhibicionizmusom folytán néhány újságcikkben is kiteljesült. Így került sor a boldogságról, kiegyensúlyozott életszemléletről szóló írásom megjelenésére. Írtam a jó házasságról is. Ennek, szerintem egyetlen titka van: a társamra való odafigyelés.

Két írásomban utazásaim során szerzett élményekről adtam számot. Ismeretátadás céllal. Írtam a svájci Szent Gallenben lévő világhírű bencés kolostori könyvtár meglátogatása során szerzett élményeimről. A könyvtár kétezer középkori kéziratot,  1700 inkunábulumot, harmincezer egyéb nyomtatványt és több mint százezer kötetet tárol. Különösen érdekes számunkra negyedik Ekkehard XI. századbeli krónikája, amely egyedüli forrás a pogány magyarok szokásairól, magatartásáról a kalandozások idejéből. Itt találtam rá a könyvtár gondozásában 2010-ben magyar nyelven megjelent Magyarok Szent Gallenben című könyvre. A könyv szerkesztője a magyar származású Sipos Tibor volt. A kötetben fellelhető latinul és magyarul is a kalandozások korában hírhedtté vált mondás, ahogy abban az időben fohászkodtak az emberek Közép-Európa templomaiban: „De saggitis Hungarorum libera nos, Domine!”. „A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!” Némi büszkeséggel töltött el, hogy ennek a világhírű könyvtárnak 1948 és ’81 közt a magyar származású Varga Géza Pál grafikusművész volt az igazgatója, egyben az említett kötet társszerkesztője és a benne lévő metszetek restaurátora is.

Ezek az információk is a Nyugdíjasegyetem révén, a szerkesztő asszony biztatására íródtak le és jelenhettek meg a megyei lapban és annak on-line kiadásában is. Szívesen tettem, mert érdekes információkat adhattam át az olvasóknak.