„Tanár úr, én készültem!”

Sz. Horváth Ferenc

 

Márai azt írja: ”Először, régen, boldog akartam lenni. Aztán tökéletes. De nincs messze az idő, mikor az ember csak lenni akar, boldogtalanul és tökéletlenül is, lenni még egy kis ideig, mert süt a nap, vagy esik az eső.”

A Széchenyi István Egyetemtől és annak társszervezőitől – hála nekik – megkaptuk annak lehetőségét, hogy még távoli messzeségben legyen az az idő, amikor mi szeniorhallgatók csak lenni akarunk boldogtalanul, tökéletlenül. Kevés az az egyetemi előadás, amely szemeszterről szemeszterre szinte azonos létszámmal és diákokkal hallhatja a nagy tudású tudományos oktatóinkat. Elmondhatjuk minden alkalommal: „Tanár úr, én készültem!” A hallgatóság nagy része már előre felkészül a várható témákból, ezt gyakran átbeszéljük társainkkal. Nagyon hasznosnak tartom a házi feladatként ránk rótt munkát. Aki komolyan veszi, hasznos időtöltésként oldhatja meg a feladatot. Én a hasznosságát abban látom, hogy először is emlékeztet a hallottakra, másodszor pedig a témával kapcsolatban elindít bennem további kutakodást.

Az elmúlt időszak – két előadás kivételével – mindegyikén ott voltam. Rengeteg élménnyel, tudással gazdagodtam. Nagyon színes, sokrétű, nagy érdeklődésű emberekkel, régi ismerőssel találkoztam, akiktől korábban elsodort az élet. Itt most újra találkoztunk negyven év távlatából. Azzal jellemezném, hogy kéthetente a jóemberek gyülekezete találkozik a mi tantermünk boltozata alatt. Valahol azt olvastam, hogy a világot le kell kicsinyíteni, hogy felfogható legyen. A világból kicsi világokat kell kiragadni, hogy átfogó képet nyerhessünk. A mi kis egyetemi világunk a maga módján kicsi, de mégis egy nagy szellemi erőt képvisel a lassan őszbe hajló embertársaim közösségében. Ebben a rohanó világban futunk a tudás után, de lihegve sem érjük utol a mai gyors fejlődés újdonságait. Ezért nem elhanyagolható az a tudás, amit mi összegyűjtöttünk. És persze folyton igyekszünk gyűjteni hozzá, hogy átadhassuk utódainknak. Ahogy Mécs László írja a Meteor című versében: „Egy ismeretlen, ősi fényű / örök Titokról elszakadtam, / küldöncnek jöttem s eltűnök majd, / ha üzenetem átaladtam.”

Ebben a mi kis világunkban is kis világok, közösségek alakulnak. Lassan megismerjük egymás jelenét, múltját. Megismerjük, ki mivel tölti hasznosan napjait. Az egyik alkalommal egy szép kötésű könyv járt kézről kézre, hozzám is eljutott. Végiglapoztam és örömmel láttam, hogy egy ügyeskezű akvarellfestő munkája. Talán, mint kicsit szakmabeli – én is művelem a művészet különböző ágait – átlapoztam, megdicsértem és visszaadtam. A következő tanfolyamon tudtam meg, hogy két székkel mellettem ült az alkotó. Hátravan még egy jó beszélgetés az alkotói tevékenységeinkről.

Erre a témára evezve jut eszembe egy élményteli előadás a korábbi évekből. Dr. Rechnitzer János mesélt a festménygyűjteményéről. Érdekes volt a gyűjtő szemszögéből hallani az alkotásokról. Másképp közelít a gyűjtő egy alkotáshoz, mint maga az alkotó. Szerencsés gyűjtő, mert jó ráérzéssel keresi a kortárs alkotásokat. Így sikerülhet a művésszel is találkoznia. Felesége segít ebben. A hallgatóság a végen vizsgáztatva lett, a kivetítőn megjelent festmények alkotóját lehetett megnevezni. A jó megfejtés jutalma a gyűjtő gyűjteményének katalógusa. Én is őrzök könyvtáramban egy nevemre dedikált katalógust.

Sok élmény csúcspontja volt Barsi Ernő bácsi előadása. A kilencvenes éveiben járó tanár úr irigylésre méltó erőben tartotta meg az egyórás előadást. Volt ereje a hegedűjét is megszólaltatni, nem is akárhogyan, így volt teljes az élmény. Ez a találkozás adott lendületet ahhoz, hogy befejezzem a róla készült portréfestményemet. Ez a portré díszítette a hátteret utolsó előadásain.

A tanórákról hazatérve rendszeresen elmesélem, mit tanultunk. Láncreakcióként megy tovább a bölcs gondolat. A villanyégőn lévő jelzéseken nem csak a „W”-ot nézzük, hanem a luxot is. Megtanultuk.

Dr. Dézsi Csaba segítségével a szívünkbe láttunk. Dr. Alexay Zoltán is a szívünket célozta. A haldokló Szigetköz szívfájdítóan szomorú látvány volt. El kell ismernünk, hogy a hibát a mi korosztályunk követte el a természet ellen, de a helyreállítás több nemzedék munkája lesz a jövőben. Az ember sokat tud ártani, ha belenyúl a természet rendjébe. Gyönyörű fotók őrzik a múlt szépségét, amelyek irányt adnak a helyreállításhoz.

Mindennapi életünk szervezése maga a logisztika. Dr. Földesi Péter előadásából megismerhettük, milyen fontos tudományág ez a logisztika és szállítmányozási tanszéken. Példákkal illusztrálva azt is megismerhettük, hogy milyen buktatói is vannak ennek a területnek.

Egyik előadás témája volt a péri asszonyokat megölő gyilkos férfi története. Ő volt az a bűnöző, akin kipróbálták először Jedlik Ányos kísérletét, megpróbálták áramütéssel életre kelteni büntetésének végrehajtása, vagyis az akasztás után. Sikerült egy napra visszahozni az élők sorába. A méltó büntetését persze nem kerülhette el.

Az elmúlt év nyarán egy felújítási munka során több napot töltöttem a régi megyeház épületében. Épületekkel körülzárt kis udvar, ahol az ítéleteket végrehajtották. Ma is akasztóudvarnak hívják. Megvannak a cellák és a siralomháznak nevezett kis helyiség is. Hetvenes években jártam a fent említett kis udvarban, az udvarra nyíló ajtó tele volt karcolgatva nevekkel, rajzokkal, évszámokkal, helynevekkel. Lemásoltam azokat a naplómba azzal a szándékkal, hogy megpróbálom felkeresni a nevek tulajdonosait, de aztán elmaradt. Most, hogy újra ott jártam az épületben, előkerestem a naplómat. Ami még megvolt benne, átadtam az épületben lévő levéltárnak.

Elkalandoztam az eredeti témánktól, de azt akartam bemutatni, hogy egy előadás témája akár negyven évvel korábbi történéseket is előhozhat a múlt homályába veszett történetekből. A prózai, esetenként mély tudományos tanórák között nem utolsósorban kell megemlítenem a zenei csemegéket. Már említettem Barsi tanár urat vagy egy orgonaművészt, aki még az orgonáját is elhozta, ezzel is illusztrálni előadását. Minden előadássorozat végén megajándékoz bennünket az egyetem a zenetudományi intézetének hallgatóiból összeállt zenekar változatos összeállítású és hangzású zenéjével. A zenei anyag és a hallottak sokszínűsége minden alkalommal élmény volt.

Nem szabad, hogy kihagyjam írásomból a Kisalföld újság munkatársait, akik dicséretes munkát végeznek hétről-hétre, annak érdekében, hogy mi szervezett körülmények között jól érezzük magunkat minden alkalommal. Példásan megszervezte az egyetem az orvosi ügyeletet, sajnos volt rá alkalom, hogy szükség volt a segítségükre. Volt olyan eset is, nagyon tiszteletre méltó, hogy dr. Dézsi Csaba előadása közben rosszul lett valaki. A doktor úr letette a mikrofont és  pillanatokon belül a hallgatótársunk mellett volt. Miután társunk jobban lett, folytatta előadását.

Legtöbb ember fél a mikrofontól, az újságírónak való nyilatkozattól. Rimányi Zita újságíró, közösségünk jelképes anyja ezt is megoldotta. Kedvességével és szakmai alázatával közel tudott kerülni az emberekhez. Másik nagy érdeme, hogy írni tanít bennünket. Biztatására már többen ragadtunk tollat, és írásaink meg is jelennek a Kisalföld újság hasábjain. Köszönet érte.

Negyvenen túl is van élet. Mikor a „szépkorba” érünk, talán akkor kezdődik életünk azon része, amikor ráébredünk, hogy szabadok vagyunk, miénk a választás. Mindenben! Dolgunk és kötelességünk átadni tudásunkat az utánunk jövő nemzedéknek. Azért tanulunk ma is, hogy még többet, hitelesen és őszintén tudjunk átadni. József Attila írta: „Az igazat mond, ne csak a valódit!” Hát ez a mi feladatunk.

Jegyzeteim között találtam a következő sorokat, ezzel búcsúzom: „Minden bölcsességnek az Úr a forrása, / örök időre otthon van az nála. / Minden más dolognál előbb teremtette a bölcsességet, / öröktől fogva az okosságot. / Okos emberekkel együtt sződd a terved, / s az Isten törvénye legyen tanácsadód.”

Nyugdíjas Egyetem a TV-ben

A Nyugdíjas Egyetem előadását a  televízióban is megnézheti. Az aktuális műsor itt található.

Idősvonal

Nyugdíjas Egyetem Eseménynaptára