„...Az ész fénye is, mint a lámpás, ha olajat belé nem csepegtetünk, kialszik öregkorban.” (Cicero)

A szabadidőnk értékes fölhasználásához több leleményre van szükségünk, valóságos művészetre. A szórakozás, amelynek manapság oly nagy a kínálata, csak az egyik lehetőség erre. Az önművelés, idegen tájak felkeresése, a személyes emberi kapcsolatok fenntartása, a szeretetből fakadó szolgálat is mind a szabadidőnket teszi tartalmassá. Szellemi egészségünkkel, gondolkodásunk frissen tartásával legalább annyit kell törődnünk, mint fizikai erőnlétünkkel. Az öregséget elodázni nem tudjuk, de az átmenetet, az öregedést, annak folyamatát szelídíteni igen. Az öregséget meg lehet tervezni fiatalabb korban is, de minőségén csak később, benne élve tudunk javítani, formálni.

May Swenson, amerikai költőnő sorai tükrözik azt a tényt, hogy a megőrzött „belső ifjúság” birtokában mindenki fiatalabbnak látszik és az is. „Könnyű fiatalnak lenni. / Mindenki az, először. / Nem könnyű / öregnek lenni. / Időbe telik. / Az ifjúság adott. A kort / meg el kell érni.”

Ha frissen rácsodálkozunk a körülöttünk lévő világra, annak minden részletére, akkor ez nem azt fogja jelenteni, hogy a meszesedésből fakadó feledékenységünk miatt tűnik fel minden újnak előttünk. Gyermeki érdeklődéssel, kíváncsisággal fogadjuk a különböző benyomásokat. Erre a szeniorhallgatók részére szervezett egyetemi előadások az élő példák. S itt jön a kérdés: miért jó a nem kevés létszámot magába foglaló hallgatóság közé tartozni? Férjem révén – aki negyedik éve tagja egy hét tagú baráti társaságnak – kerültem a Nyugdíjasegyetemre. Könnyű volt az első nap, hiszen tényleg kedves, mosolygós arcok vettek körül. Különös dologra figyeltem fel. A hétfői alkalomra ünnepi ruhát öltünk, frizuránk frissen ondolált, a szolid smink kiemeli a ragyogó szemeket. Abody Béla író szerint: „A divat nem ok, hanem okozat.”

Ahogy előadóink – nemre való tekintet nélkül – megjelenése elegáns és alkalomhoz illő, mi is ügyelőnk arra, hogy öltözetünk a korunknak megfelelően csinos legyen. A tudós előadó hölgyek és urak ismereteinket bővítik, a régieket új köntösben világítják meg, számos, kifogyhatatlan a téma- és eszköztáruk. Előadásmódjuk világos, érthető, szemléletes, részletes, ok-okozati összefüggéseket feltáró. Érezhető, hogy mindegyikőjük szavát „szivacsként isszuk”. Továbbgondolásra késztetnek minket, vagyis a tanulást abbahagyni nem lehet. Az egyetem mellett szorgalmasan folytatom a japán nyelvtanulást, amit tavaly szeptemberben kezdtem el. Az agy karbantartója, az információáramlás, s örök igazság: a jó pap is holtig tanul.

Mi tartja össze a mi kis társaságunkat? Közhelyként hangzik, de én nem közhelyként írom le – a ma sajnos érdekkel, közönyösséggel teli világban – a kacagás, az érdeklődés, a segítés. A humor megfűszerezi a pillanatainkat, szárnyakat ad, könnyebbé teszi a feladatainkat, a fájdalmat enyhíti. Érdeklődési körünk végtelen: könyvajánlás, könyvcsere, kipróbált ételreceptek, kötés-horgolási minták, kulturális programokra invitálás, nagyinet infók, angol házi feladathoz megoldókulcs, színházi élmények megvitatása, „fűben-fában” az orvosság – alternatív gyógymódok, túrák hazánk szép tájaira, családi fotók, unokáinkról – csak ők idősödnek. S még folytathatnám...

Számíthatunk a másikra, s ez ma pénzzel ki nem fejezhető dáriusi kincs. Az aktuális név- és születésnapokon nem feledkezünk el a másikról, hiszen jót tenni jó. Az utolsó előadást májusban fehér asztal mellett egy pinceszerrel aromásított, déli étkes összejövetellel zárjuk Pápán, s egy nagyot lazítunk.

Befejezésül köszönetünket fejezem ki mindazoknak, akik a Nyugdíjasegyetemet megszervezték, s ezt a lehetőséget elénk tárták. Személy szerint dr. Szekeres Tamás volt rektornak, dr. Cseh Sándornak, dr. Szabó Péter dékánnak, Nyerges Csaba főszerkesztőnek, Pozsgai Balázsnak, dr. Földes Péter rektornak. Sokat köszönhetünk még a „délelőttök háziasszonyának”, Rimányi Zita újságírónak is.

A jövőben is szeretnénk szeniortagságunkat megtartani, hiszen: „... Az öregség leghatalmasabb védőfegyvere a tudományokkal való foglalkozás és az erények gyakorlása, ezek ugyanis, ha minden időben foglalkoztunk velök, miután sokáig és sokat éltünk, bámulatos gyümölcsöket teremnek, ... soha cserben nem hagynak, még késő vénségünkben sem.” (Cicero)