3. Szeretek Nyugdíjasként egyetemista lenni!

„Egy nagy-nagy család kovácsolódik”

Monori Károly

A cím olvasása kapcsán nem sztorikat sorolok fel…, bár lenne…, csak a gondolataimat összegzem. Visszagondolva a kisiskolás korunk – szülői türelmet megmérettető – „iskolakerülő” élményeire, sokunkban felmerülhetnek az alábbi kérdések, akár mások részéről is: „Ennyi idősen? Szeniorhallgató? És miért?”.

Igen… a válaszom meg: a győri Nyugdíjasegyetem. Rendezvény, mely tudást közvetít, ismereteket bővít, emberi odafigyelést, értékeket támogat, figyel a „szépkorúakra”, a színvonalas előadásain a nyugdíjas hallgatóit összefogva…, számos tudományt, neves oktatókat reprezentálva, miközben egy nagy-nagy család kovácsolódik.

Nagyon jó egy ilyen közösségbe tartozni. Hogy is volt… Aktív korunkban dolgoztunk, családot alapítottunk, gyerekeket neveltünk, aggódtunk, tervezgettünk, kihívásokkal birkóztunk, stb. és nem is gondoltunk arra, hogy mennyire szokatlan is lehet az a bizonyos nagy csend, az elmaradó feladatok világa, amit oly sokszor – a napi fáradtság levezetéseként – annyira áhítottunk.

Szinte már közhelyként, szokásként hangzik a nyugdíjba készülők, sőt az aktív nyugdíjasok vigasztalására, biztatására, a megnyugtató szlogen „Negyvenen túl is van élet…”. Hogy mennyire igaz lehet… arra bizonyságul szolgáljon a Nyugdíjasegyetem tanév (szemeszter) kezdetén látottak, tapasztaltak… és már több mint nyolc éve.

Ahogy beköszönt az őszi vagy a telet követő tavaszi félév, szemeszter, sok fehér vagy még csak deresedő hajú hallgató, kedves és kíváncsi arccal, csillogó szemekkel, vidámsággal, sokan összekarolva, hosszú tömött sorokban – szinte hömpölygő tömegként – igyekeznek egy órára fiatalnak, egyetemistának lenni…

A forgatagban fiatal és idős egyaránt keveredik, az előadásra igyekvő egyetemista és a „mifajtánk”, a nem öregnek látszó – de annak számító – szeniorhallgató. Mert bizony jó ebben a sokaságban elvegyülni, egy kortalan világba keveredni. Ahogy elnézem és csodálom e „kortalan” emberi forgatagot, azon gondolkodom, hogy itt és közöttük, vagy akár másutt a világban vajon hányan gondolják, érzik át, remélik, vagy akár vágyként idézik az alábbi „Csillogjon a szem” című versike sorait. Mert gondolom, legyen az fiatal vagy akár idős, ebben biztos nagyon egyetértenek.

„Tudd, hogy milyen jó másokon segíteni, / Emberségben élni, és azzal körbe véve lenni. / Sírni a jón, nevetni a rosszon, / Hallgatni a szépet, feledni a gondot. / Ébredni barátként, ebédelni társként, / Napként nyugodni, / Majd reggel ismét felragyogni!”

Egy olyan intézményre, programra, ami a jót, a színvonalat, az érdeklődést, az emberi értékek kiteljesedését segíti, személyesíti meg – igazi emberi közösséget alkotva – arra napjainkban szükségünk van, és egyre fontosabb, nélkülözhetetlenebb! Sokunk vágya! Mert itt csak a témakörön van a hangsúly! Nincs előélet…, nem érvényesül a végzettség, a beosztás, a tanulmányok, az osztályzatok megkülönböztető szerepe, vagy bármely egyéb elvárás. Helyette képviseletet kap – szerteágazóan, színvonalasan – a tudomány, a művészet, a technika, az egészségügy, a természet…, csak a fontosabbakat kiemelve, és az ember, mint a szeretet és a boldogság mindenkori hordozója.

És mennyi igyekezet, szorgalom mutatkozik meg e közösségben, felelősséggel, határtalan lelkesedéssel párosulva, ha csak a kiírt „házi” feladatok megoldásainak a számát nézzük…

És mennyi boldogság, büszkeség…

Példaként felelevenítek egy aktuális nyugdíjasegyetemi tanév végi „szeniordiploma” kiosztást, fiatal széchenyis egyetemisták kedves, tiszteletet adó közreműködésével.

A mindent igazoló sztori:

Egy ilyen szenior diplomaosztás alkalmával épp egy aranyos nénike mellett álltam, aki feltűnően nagyon izgatottan izgett, mozgott. Már épp rákerült volna a sor, de csak tétovázott… Majd hirtelen a szerény, az élet sok becsületes dolgos napját tükröző kedves arc a csinos, fiatal egyetemista lány felé fordult, szinte húszévesen: „Aranyoskám, jaj Istenem… a Pistámnak ma otthon kellett maradnia, tudja, az állatok… de a diplomáját megkaphatnám?!”

Napjaink témája, világjelenség a boldogság… fogalmának hirdetése, keresése, a megvalósítása. Pedig mi szeniorhallgatók szolgálhatunk tapasztalati példával… Mert egy jó közösségben élni – harmóniában a természettel – ismereteket bővíteni, emberi értékeket közvetíteni és átvenni, egy belső fejlődést elérni… az már lehet a boldogság vagy annak nagyon fontos részei! Napjaink egyik sajnálatos ténye – figyelve a fejlett világot – hogy hiába nőtt a fejenkénti GDP a korábbi érték fölé, a boldogság viszont nem nőtt vele együtt!

Olvastam valahol, hogy az emberek életében – talán vallási megfontolásból – a szenvedés három típusa: a betegség, az öregség és a halál. Amikor a tudást, a folyamatos érdeklődést, az életminőségünk szinten tartását, a derűt, a kapcsolatot – mint emberi alapszükségleteket – azaz a további értelmes életet választjuk, akkor e tényekkel, már másként szembesülünk. Mert ilyen alapszükséglet az oktatás és a jó életközösség is. És hogy mennyire nyitottak is tudunk lenni, ha minket is valami vagy valaki „megnyit”. Arról az egyik nyugdíjasegyetemi előadás után – a kiáramló tömeget szemlélve, odakinn várakozva – néhány perc alatt meggyőződtem. Mert az előadásokat követően a Széchenyi egyetem előtti szabad tér – a szeniorhallgatók jóvoltából – egy valóságos agorává változik.

Például egy egészségügyi témakörű előadást követően szinte felpezsdült az emberi tér, az agora. Mert és ahol… ilyenkor millió betegség – magyar vagy akár latin nevén – kreált javallatok, óvó ellenjavallatok, bókok, vagy akár sajnálkozó együttérzések hangzanak el, kerülnek terítékre a kiáramló hallgatói tömegben. Kiragadva néhányat: „Aranyom, már megint de jól nézel ki!”, „De régen láttalak!”, „Csak egyenesen ám, bot nélkül…”, „Te mennyire nem változol…”, „Nekem sokkal több bajom van...”, „Hát ez az aranyos előadó nem megmondta?!”, „ De el is mondom az uramnak, hogy fogadja meg...”.

Amit az előbbiekben leírtam – hisz közösen megtapasztaltuk – mindenki elérheti, mindenkit megérinthet – célt, örömet, megbecsülést közvetítve – ha akarjuk! Mert csupa jót tapasztalhatunk… az előadások magas színvonalúak, az előadók maximálisan felkészültek, a témakörök gondosan szelektáltak, stb. és ezek a jó közösség, az ember közösségi megbecsülésének elemei.

A fiatal és az idős korosztály itt valóban együtt „diplomázik” a tapasztalat, a tisztelet, a tudás átadásából, a tartalmasabb, okosabb élet megteremtésének reményében. Egy társadalmat az idősek megbecsülése, tapasztalatainak kikérése, fiataljainak szorgalma, tudása, a közösség által megteremtett lehetőségei jellemzik. A boldogság, a jó közösségi érzet pedig elvárt tény legyen, mindenkinél. Üzenném is mindazon otthonát „őrző” idős embernek, kik élményt, mozgást, odafigyelést, még boldogabb, értelmesebb napokat igényelnek: „Légy te is szeniorhallgató!”

És a társadalomnak, a politikának: legyen főszervezője, ötletgazdája, társszervezője, minden magyar emberélet, sors, környezet jobbá, szebbé, gondtalanabbá tételének. Tanulva az Széchenyi István Egyetem, a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kara, a Kisalföld napilap, a Pannon Nyugdíjas Szövetség összefogásából, egyben példát adva, a jövőt építő fiatalságnak. És ami nagyon fontos nekünk és mindenkinek… hogy számon is tartsanak bennünket! A Széchenyi-egyetem többekkel karöltve, a Nyugdíjasegyetem rendezvénye kapcsán mindezeket boldogan teszi!