Ami fiatalon lehetetlen volt, az idős koromra megadatott: egyetemista lettem!

Köszönet érte a Széchenyi István Egyetemnek, a Pannon Nyugdíjas Szövetségnek, a Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karának és nem utolsó sorban a Kisalföld napilapnak. Munkatársuk, Rimányi Zita újságíró az első perctől tudósít, felvilágosít, segítőkészsége határtalan.

Az első nyugdíjasegyetemi előadásokon hatszáz hallgató lehetett, mára megduplázódott az érdeklődők száma. Az előadók felkészültsége, jól szerkesztett, érthetően megfogalmazott mondanivalója mindig leköti érdeklődésünket; még a hazafelé tartó úton is tovább boncolgatjuk a hallottakat.

A témák változatosak, felelevenítik, kiegészítik a meglévő tudást. Mert az idő halad, a technika fejlődik és sok újdonságot hallhatunk. Például a sorsfordító csipekről, az új gyógymódokról, a jövő autóiról, építészetről, festészetről, a tevékeny időskorról és ma már felsorolni is lehetetlen mennyi érdekességről.

És a találkozások! Ahol ennyi nyugdíjas összegyűlik, előbb-utóbb felbukkan egy volt osztálytárs, régi kolléga, elköltözött szomszéd, ifjúkori szerelem, arcok a győri utcákról és felsorolni is lehetetlen, ki-mindenki köszönti egymást.

nem mellékes, ha az ember a saját korosztályával beszélgethet, emlékezhet!

Az átélt évek, a gyermekek felnőtté válása, unokák szerezte örömök, Győr város fejlődése, a régi ismerősök sorsa, a technika rohamos fejlődése, az évek változásai és ezernyi régi, apró emlék a Nyugdíjasegyetem jóvoltából. Így a szellemi karbantartás mellett összefogja az idősödő embereket. Nem szabadna lebecsülni az évtizedek alatt felgyülemlett tudást, gyakorlatot és az érdeklődést, ami kiegészítője a meglévőknek.

Segítettük a minket követő korosztályt, s most már az azt követőt is. Ezért nem lehet lemaradni az újdonságokról, ezért kell szakképzett előadókat hallgatni, mert hozzá kell ám szólni, ha az unoka modern dolgokról beszél.

Bennem még élénken él a régi szép dolgok, szokások tisztelete, szeretete.

Egy évvel ezelőtt dr. Barsi Ernő néprajztudós előadását hallgattuk „Népi hagyományaink szerepe a mai életben” címmel. Érdekfeszítő előadását nem egy órában, de egész napon át lehetne hallgatni. Sokat tanultam tőle, mint a rábaközi hímzésminták kutatója, levarrója. Ő is szeretett volna minél több lakásban népi díszítőelemeket látni – csak tiszta forrásból!

Iparváros lett Győr és a falvakban hagytuk értékeinket, azután onnan is kikoptak. Néhány faluban tájházat alakítanak ki, berendezve abból, ami még a padlásokon, kamrákban megmaradt. A textil sajnos nem maradandó mostoha körülmények között és használat során.

Ez késztetett arra, hogy a Nyugat-Dunántúl, a Rábaköz eltűnt hímzésvilágát felkutassam. Dr. Barsi Ernő is egy életet áldozott a hagyományok ápolására, tanítására. Fel-feltűnt alakja, amint cipeli elmaradhatatlan hegedűjét egyik előadásról a másikra. Jegyzeteket sosem, a tudás a fejében!

Sok könyvet írt. A nyugdíjasegyetemi előadásán kiállítottam több hímzésemet és az elhangzottak kapcsán jutott eszembe a Daloló Rábaköz című könyve. Címoldalán egyszerű szép hímzés – csak rábaközi lehet! Felkutattam az eredetit és már varrtam is, gyűjteményem 63. darabjaként.

Aztán megállt a tű a kezemben a szomorú hír hallatán: 93 éves korában elhunyt dr. Barsi Ernő. Itt állok egy boldogan megtalált mintával, egy befejezetlen hímzéssel, de Ernő bácsi lelkes előadásainak minden szavával. De az élet megy tovább, elő kell venni a félbehagyott munkát, be kell fejezni. Már nem a hagyományokhoz hű peremcsíkkal, hanem emléket állítva mindannyiunk tanítójának. Barsi Ernő emlékére.

Egy nyugdíjas egyetemista siráma

Kusza-kósza fonalak,

tobzódó meleg színek,

évszázados szép minták

itt élek köztetek:

Jaj, de kevés az idő!

Száz virág, inda, levél,

gránátalma tulipán,

törökszegfű, liliom

mind-mind kivarrásra vár:

Jaj, de kevés az idő!!

Arany, ezüst fonatok,

halvány-selyem tűfestés,

mini virágos kertek

élnék még köztetek:

Jaj, de kevés az idő!!!